Publikáció: 2021. március 28. vasárnap
"Művészetkicsomagolós" tematikus sorozatunk tizenegyedik kiadásában az utcával mint térrel és témával foglalkozó képzőművészekkel beszélgetünk.
Imreh Sándor köztéri beavatkozásaiban az utca vizualitásába oltja a kortárs művészet konceptualizmusát, ugyanakkor a semlegesnek látszó kiállítóterekben idézi meg az utca intenzív látványát, ahogy a Modem PANEL kiállításán láthattuk. Vonzódik a társasházak, épületek geometrikus absztakciójához, munkáiban visszatérő motívum a perspektivikusan ábrázolt kocka, különféle szituációkba helyezve.
Szigeti G Csongor installációkkal, fotográfiával és tervezőgrafikával foglalkozik. Gyűjti és rendszerezi a köztéren készen talált kortárs műveket, a duchampi ready made koncepcióját kiterjesztve a városi tér technikai tárgyaira, formáira. Fényművészeti szabad installációkat és zártságukban izgalmas csapdákat, ketreceket tervez, hegeszt.
Mindketten tagjai voltak a Modem Debreceni Nemzetközi Művésztelep kurzusának, ahol a technológia, a kreativitás és a költői gondolkodás összefüggéseit feszegették.
Április másodikán, pénteken 17 órától egy-egy alkotásukat, de főként életüket és munkásságukat próbáljuk meg kicsomagolni némi személyes mondandóval kiegészítve, a szigorúan szakmai témákat is megelőzve.
A beszélgetőpartner ezen a héten Koroknai Edit és Süli-Zakar Szabolcs, a program pedig a Modem facebook oldalán mindenki számára követhető. És ingyenes, de köszönettel vesszük, ha jelképes összegű Modem-jeggyel minél többen támogatják a munkánkat.
A támogatójegy (200 forintos áron) elérhető az alábbi linken:
https://modemart.jegy.hu/program/modem-jegy-121553
Az egri Tervezőgrafika BA1/2/3 Animációs tervezés, Grafikai tervezés és Webtervezés specializációk hallgatói ezúttal élőben mutatják be a féléves munkáikat!
Frissen végzett hallgatóink a kiállítók között
2. évfordulós pályázat és kiállítás
Fátyol Viola és Vékony Dorottya
Faa Balázs és Tasnádi József
Itt a nEKEd, a hallgatóknak készült borcsalád
Gyenis Tibor és Szolnoki József
Debreceni Boglárka és Lengyel Zsófia előadása
Szigeti G. Csongor: The Eyes c.kiállítása
Intézetünk oktatójának online kiállítása
Tervezőgrafika BA és Tervezőgrafikus Művész MA szakjainkról is kaphattok információkat 2018. január 18-20. között az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon Budapesten!
Január 23-án MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a Média & Design Tanszéken.