Publikáció: 2021. március 16. kedd
Friss, üde, gyümölcsös fehér cuvée és persze rozé készült a hallgatóknak az egyetemen. Az egyedi címkés nEKEd borcsalád tagjai már meg is kóstolhatók.
Még tavaly javasolta az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, hogy kifejezetten a hallgatóknak készüljön bor az egyetem ültetvényeiről. A kezdeményezés értő fülekre talált, ma pedig már palackban várják a borok a fogyasztókat.
Hegyi Ádám, az egyetem Kísérleti Szőlőültetvények és Borászatának birtokigazgatója elmondta: divatos, reduktív borok születtek, alacsony alkoholtartalommal, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy bevezessék a fiatalokat a borkultúrába. Egy fehér cuvée és egy Néró Rosé került a palackokba, azaz nem is egy hallgatói bort készítettek, hanem rögtön kettőt.
A munkával egyidőben címketervezési pályázatot is hirdetett az egyetem. Kovács Réka Dóra munkája nyerte el leginkább az ítészek tetszését. Egyetemünk másodéves tervezőgrafika szakos hallgatója elmondta: igyekezett azokat a motívumokat megragadni, s megjeleníteni a címkén, amelyek Egert, az egyetemi életet jelentik, mindezt friss, üde, fiatalos stílusban tálalva.
A pályázatok között többször is szerepelt a nEKEd elnevezés (Kapalkó Réka, Utassy Dorina és Oszlánczi Mónika is javasolta), így született meg a borcsalád neve. A tervezés végső szakaszát Dankó Márton, az egyetem grafikusa irányította, így készült el a palackokon is látható változat.
A tervek szerint a jövőben ezeket a borokat kínálják majd a hallgatói rendezvényeken, így a például Gólyabálon, de természetesen a hallgatói díjakhoz is méltó ajándék lesz a nedű, amelyet – amint a járványhelyzet lehetővé teszi – meg is vásárolhatnak az egyetem polgárai, Eszterházy Kedvezmény Kártyával 990 Ft-ért lesz elérhető.
Teljes cikk, az egyetemi honlapon:
Az egri Tervezőgrafika BA1/2/3 Animációs tervezés, Grafikai tervezés és Webtervezés specializációk hallgatói ezúttal élőben mutatják be a féléves munkáikat!
Frissen végzett hallgatóink a kiállítók között
2. évfordulós pályázat és kiállítás
Fátyol Viola és Vékony Dorottya
Imreh Sándor és Szigeti G Csongor
Faa Balázs és Tasnádi József
Gyenis Tibor és Szolnoki József
Debreceni Boglárka és Lengyel Zsófia előadása
Szigeti G. Csongor: The Eyes c.kiállítása
Intézetünk oktatójának online kiállítása
Tervezőgrafika BA és Tervezőgrafikus Művész MA szakjainkról is kaphattok információkat 2018. január 18-20. között az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon Budapesten!
Január 23-án MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a Média & Design Tanszéken.