Publikáció: 2019. október 20. vasárnap
DESIGN/AIR 2019
Az EKE Vizuális Művészeti Intézetének Média és Design Tanszéke szervezésében az
elsőéves tervezőgrafika alapszakos hallgatók minden nyáron a DESIGN/AIR művésztelepen
vesznek részt Gyöngyösön, amely idén a “digitális nomádok” hívószóra épült.
A hallgatók 10 napon keresztül formálhatják alkotásaikat, a legkülönfélébb alapanyagokból:
polisztirol lapból, púrhab segítségével, fa lécekkel, drótok hajlításával, PVC csövek
összeillesztésével, szilikonból, gipszből, és sorolhatnánk. Sokszor készülnek olyan
természetművészeti alkotások, amelyeken fog az idő vasfoga, tehát elszáradnak,
túlburjánzanak, lehullanak, vagy egyszerűen lebomlanak. Az egyénileg, vagy csapatban
készített munkák között performansz jellegűt is felismerhetünk, illetve fotósorozattal,
kisfilmmel, trailerrel vagy stop-motionnel is találkozhatunk. A dokumentációkat bemutató
kiállításon választ kaphatunk azokra a kérdésekre is, hogyan él és dolgozik egy digitális
nomád, vagy hol lehet őket esetleg megtalálni? 2019-ben járunk, vagy már 3050-ben?
Felmerül a kérdés, hogy lehet-e vadászni internetet egy polisztirol lapból készített, levelekkel
díszített WI-FI jel körül, vagy mi közük a navahó indiánoknak az AfterEffectshez? Ezekre
mind reflektálnak, válaszokat keresnek a DESIGN/AIR művésztelep idei résztvevői az
elkészült alkotásaikkal.
Esemény: https://www.facebook.com/events/475953586331454/
Kiállítók, a Tervezőgrafika BA 2018-as csoportja (szakmentor: Zeman-Juhász Éva):
Bagdán Zsófia / Bányai Zsófia / Bartha Rebeka / Berecz Boglár Kamilla / Bihar Anett /
Buzogány Timea / Czank Dominik / Dányi Zsófi / Debreceni Boglárka / Dobosy Tímea /
Domonkos Dániel / Farsang Áron / Ferenczik Edit / Flaskó Bernadett / Gál Angéla / Janó
Sára / Kalotai Anett / Koós Réka / Kovács Alexandra / Köteles Tamás / Lengyel Zsófia /
Matyis Sára / Pápai Stefánia / Somlai Panni / Szabó Dominik / Szűcs Rebeka / Tóth
Krisztina / Török Boglárka / Varga Edina / Várnai Bertalan
Konzulensek, a Média és Design Tanszék oktatói:
Szemmelroth Balázs, Szabó Károly, Zeman Zoltán, Zeman-Juhász Éva
Művésztelep dokumentációk: Elekes Pál
Kiállítás dokumentáció: Szigeti G Csongor és Elekes Pál
Kiállítás esemény:
Design/AIR 2019 – Digitális nomádok
2019.10.16. 15:30
Hogyan él és dolgozik egy digitális nomád? Hol lehet őket megtalálni? 2019-ben járunk, vagy
3050-ben? Lehet vadászni internetet egy polisztirol lapból készített, levelekkel díszített WI-FI jel
körül? Mi közük a navahó indiánoknak az AfterEffectshez?
Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Média és Design Tanszék tervezőgrafikus
hallgatóitól a művésztelepen készült munkáik által.
Az Eszterházy Károly Egyetem - Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék
gyöngyösi
művésztelepén (2019.08.26-09.04.) készült munkák dokumentációs kiállítása
Exhibition and documentation of the summer workshop in Gyöngyös of the Media and Design
Department, EKU, Eger (HU)
Megnyitó / Opening:
2019.10.16. 15:30
Megnyitja / Opening by:
Dr. Bujdosó Zoltán, EKE Gyöngyösi Campus rektorhelyettes
Szabó Károly, képzőművész, az EKE Média és Design Tanszék oktatója
Helyszín / Venue:
Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus /
Eszterházy Károly University Gyöngyösi Campus
H-3200 Gyöngyös Mátrai út 36.
Kiállítók / Exhibition by:
Bagdán Zsófia / Bányai Zsófia / Bartha Rebeka / Berecz Boglár Kamilla / Bihar Anett / Buzogány
Timea / Czank Dominik / Dányi Zsófi / Debreceni Boglárka / Dobosy Tímea / Domonkos Dániel /
Farsang Áron / Ferenczik Edit / Flaskó Bernadett / Gál Angéla / Janó Sára / Kalotai Anett / Koós
Réka / Kovács Alexandra / Köteles Tamás / Lengyel Zsófia / Matyis Sára / Pápai Stefánia /
Somlai Panni / Szabó Dominik / Szűcs Rebeka / Tóth Krisztina / Török Boglárka / Varga Edina /
Várnai Bertalan
Konzulensek / Consultants
Szemmelroth Balázs, Szabó Károly, Zeman Zoltán, Zeman-Juhász Éva
Borítón / On cover
Flaskó Bernadett, Gál Angéla: Essential
Fotó / Photo by: Elekes Pál
További info / More info
www.facebook.com/mediadesigneger
www.instagram.com/media_design_eger
www.behance.net/visualeger
www.vmi.uni-eger.hu
#digitalisnomadok #designair #muvesztelep #workshop #mediadesigneger #graphicdesigneger
#tervezografikaeger #animacioeger #egeranim #webdesigneger #visualstudieseger #visualeger
#visualartsinstitute #vmieger #vizualismuveszetiintezet #madeinvmi #unieger #madeineger #eger
#hungary
Koncepció leírások:
Bagdán Zsófi
CONTACT
A két fa kapcsolódásából létrejött installáció a digitális nomádok témára reflektál.
A felszínen megjelenő gyökérzet összekapcsolódása, egy világhálót megjelenítő alkotás,
mely fonata egy laptopot formál, ami a digitális nomád életforma egyik elengedhetetlen
kelléke. Ennek segítségével tarthatjuk a kapcsolatot a világgal, s érhetünk el bárkit a világ
bármely pontjáról. A két fát, csupán a hálózatok világa tartja egyben, reprezentálva a
kapcsolatot két fél között a munka világában.
A fák alapja a gyökérzetük, mellyel képesek létezni, ugyanakkor égig érő szabadságot
mutatnak felénk, akárcsak a modern technológia világa. Ám ezek a fák ténylegesen
gyökérzetük segítségével kapcsolódnak egymáshoz, illetve tápanyag ellátásuk nagy részét
ezen keresztül képesek felvenni. Éppúgy, ahogy a modern technológiában is alapvető kellék
a hálózatok és különféle kábelek, töltők igénye is, amelyek hasonlóképpen képesek életben
tartani eszközeinket.
Bartha Rebeka
Nomadic journey
A Nomadic journey c. installáció a napjainkban élő és dolgozó digitális nomádok kedvelt
városait jeleníti meg, illetve segítséget ad egy kezdő digitális nomád számára az úton való
elinduláshoz.
A koncepciót az alkotó útmenti, helységjelző táblákkal jeleníti meg, melyeket a valósághoz
képest kisebb, átalakított verzióban illusztrál. A módosítás a táblákra írt szövegben
mutatkozik meg, amelyet kisbetűvel szemléltet és hashtaggel egészít ki.
A helységnevek így kulcsszavakra hasonlítanak a kettőskereszt jel segítségével, így az
installáció a közösségi médiára, azon belül az Instagram felületére is reflektál. A
felhasználók gyakran használnak különböző keresőszavakat történeteik leírásához,
képalaírásokhoz, amellyel elősegíthetik, hogy minél többen kedveljék megosztásaikat.
A helyszínek egy friss kutatás alapján lettek kiválasztva, amely részletezi ezeknek a
helyeknek a népszerűségét, különböző adottságait, közösségi irodáit, s minden olyan fontos
információt, amelyet egy induló digitális nomád életformára vágyó szakembernek tudnia kell.
(forrás: hvg.hu)?
A táblák alapja hungarocell lemez, festett felülettel, lábai pedig PVC csövekből állnak. Ezek
összeillesztéséből készült el az installáció. A táblák nem helyhez kötöttek, így kül-, és
beltérben is egyaránt elhelyezhetőek és értelmezhetőek maradnak.
Berecz Boglár, Janó Sára
#PRAYFOR
Az alkotócsoport művésztelepen készült munkája az amazóniai esőerdőket sújtotta
tűzvészre válaszol. A projekt azért kapta a #PRAYFOR címet, mert a közösségi média
felületei, azon belül a kép-, és történetmegosztó Instagram nagy szerepet játszik a globális,
környezetvédelmi és egyéb hírek terjesztésében, valamint a figyelemfelkeltésben. Egy, vagy
több kettőskereszt jellel ellátott bejegyzés, azaz kulcsszó, amellyel felhívhatjuk a világ
figyelmét arra, hogy mi felhasználók igazán törődünk a Földdel, és bármilyen aktuális,
kollektív minket is érintő problémával. Sajnos többségében ez egy mesterkélt helyzet -
képmutatás. Sokan inkább önmaguk megnyugtatásáért, követőik kedvéért posztolják ezeket
a tartalmakat, de valójában nem tesznek semmit az ember által okozott károk ellen. Így az
esőerdők továbbra is égnek. Az installáció önthető szilikon segítségével, gipszből, fém
rudakból és alkoholos filc használatával készült el.
Buzogány Tímea
Nomád ruha
Az alkotó régi vágya volt egyedi ruhát tervezni, készíteni, ám nem a megszokott módon, és
anyaghasználat segítségével. A művésztelepen készült öltözetet inspirálta a környezetben
megtalálható fák, bokrok, virágok, s különböző bogyók sokasága. Ezekből az összetevőkből
született meg egy képzeletbeli digitális nomád mindennapi öltözete.
A ruha felső része textilre erősített csipkebogyókból lett összevarrva, míg a szoknya része
faágakból, levelekből áll össze, elől szándékosan rövidebbre hagyva, hogy a kartonból és
kender kötélből alkotott nomád lábbeli is látszódjon.
A fülbevaló élénk narancssárga bogyóból lett kialakítva, hogy passzoljon a ruha felső
részéhez.
A kész ruhát, kiegészítőkkel végül magára öltötte az alkotó, így megtapasztalta, hogy milyen
is lehet egy nomád élete ebben a viseletben. A képek készítésekor szándékosan csak egy
iPad szolgált munkaeszközként, hiszen egy digitális nomádnak már nincs is szüksége ennél
többre, hisz utazásai során ezzel az eszközzel mindent el tud intézni, ami a munkájával
kapcsolatos.
Czank Dominik, Szűcs Rebeka
Returning
Az alkotócsoport koncepciója egy futurisztikus jelenet volt, amikor egy felfedező éppen
rátalál több múltban, vagyis a 90-es években használt, majd megunt használati tárgyra. A
polisztirol lapból készített emberi alak kezei foszforeszkáló festékkel lettek bekenve, amely
segítségével sötétben válik nyilvánvalóvá, hogy a megtalált tárgyakat már kezébe vette a
megtaláló. A 90-es években népszerű és egyben ismert elemeket, mint a kazetta, tetris
játék, vagy bakelit lemez, fehér festékkel fújták le az alkotók, amelyeken megjelennek az
emberi alak világító ujjlenyomatai.
Az installáció tehát a visszatérésre reflektál, amelyet tapasztalhatunk a divat irányzatok,
vagy elektronikai cikkek megjelenésében is, amik vissza-, visszatérnek, átalakulva ugyan, de
az eredeti, vagy régi rendeltetési formájukhoz. Találkozhatunk tetris játékkal az
okostelefonunkban, hallgathatunk zenét bakelit lemez, vagy kazetta ikonnal ellátott
applikációval.
Dányi Zsófi, Ferenczik Edit
Digitális burok
Az alkotócsoport és az installáció célja egy tájidegen alkotás létrehozása, amely reagál az
online létre, illetve a digitális nomád életformára.
A munka alapját egy gömb forma képezi, ami a földdel való kapcsolat, dinamika, szétáradó
energia és a körkörös, eltéríthetetlen mozgás szimbóluma. A belső része a digitális
perifériákra és eszközökre épül fel, a külseje pedig egy klasszikus, puritán megoldással
készült burkolat. A téma feldolgozásaként a természetet szembe állítják a mesterséges,
digitális világhoz kapcsolódó, nap mint nap használatos eszközökkel.
A projekt performanszként is értelmezhetővé válik, amikor az érdeklődők belépnek ebbe a
privát térbe és kiegészítik személyes, digitális eszközeik fényével a munkát.
Debreceni Boglárka
MASQUERADE
Masquerade, avagy mulatság, álöltözet, képmutatás illetve álarcosbál.
Az installáció arra a jelenségre összpontosít, amikor az emberek kizárólag a telefonjuk
világító kijelzőjét nézik, bámulják, s annak fénye megvilágítja arcukat. Az installációt felépítő,
lefelé néző arcok elkészítéséhez, megformálásához az alkotó polisztirol lapot használt.
Afrikai maszkok díszítései, alakzatai inspirálták az installációt, így ezekre jellemző formák
fedezhetők fel az elkészült objektumokban. Találkozunk hosszúkással, csíkossal,
gömbölyűvel, de egy idő után nagyon hasonlóvá válik az egész látvány, akárcsak egy tömeg
látványa esetében. Az installáció hét elemből áll, amely utalhat a hét napjaira, a hét
csakrára, vagy a hét évente való változásra is akár.
A felhasználói szokásokat megvizsgálva sokan teljesen más módon viselkednek az online
térben, mint a valóságban: maszkot viselnek, amikor nem az átlagos életüket élik, mikor
vége van a napnak, iskolának, munkának, s belemerülnek magányukban a telefonukba.
Lehet, hogy egy digitális álarcosbálon veszünk részt, amikor belépünk az online térbe, vagy
amikor megvilágítja arcunkat a kijelző fénye?
Kalotai Anett
WireMan
Az installáció a digitális nomád témára reflektál, amely egy drótból összekovácsolt emberi
alakot ábrázol. Ez a forma jelképezi sokunk számára magát a digitális életformát, vagyis a
hálózat, internet, vagy a kapcsolatok világát. A drót, mint egyfajta globális hálóként jelenik
meg, vagyis az összekapcsolódást, az internetes összeköttetés reprezentálja az emberek
közötti digitális világban. Ezen felül a mozgás érzékeltetése a fő szempont, amit szemléltetni
kíván az installáció. Mindezt apró izzók segítségével, a fénnyel sikerül megvalósítania. Az
izzók párhuzamot állítanak a digitális világ, és a számítógép között, ami lételeme a digitális
nomád életmódot folytató emberek, szakemberek számára.
Dobosy Timi
hi!phen
Az idei művésztelep témájára válaszolva készült el a hi!phen című projekt. Nevét a ‘hi!’, mint
köszönés és ‘hyphen’ szavak összevonásából kapta, apró, kötőjelekre emlékeztető részeire
utalva. Olyan tárgyat hozott létre az alkotó, mely környezetbarát, könnyen mozdítható és
nem csak díszítő funkciója van, hiszen bárki - az internet segítségével - életre tudja kelteni
beolvasásával. Ezért is készült egy QR kód forma, hiszen önmagában is jelentéssel bír és
másodlagos mondanivalója felfedésének bárki aktív részese lehet, így ötvözve benne a
digitális nomádság jellemzőit.
Olvasd be a QR kódot!
Domonkos Dániel, Köteles Tamás
Hempergő
A Hempergő projekt névválasztása a funkciót és egyben az anyag használatot is magában
rejti. Egy 6 méter széles és 4 méter hosszú területen helyezkedik el az installáció, mely 16
darab, 50 és 25 cm magasságú szögelt lécekből van kialakítva, s mintegy 220 méter
kenderfonál (angolul “hemp”) segítségével egy L alakú folyosó rajzolódik ki belőle. Mindez
annak érdekében, hogy a nézelődő bele tudjon mászni az alkotásba, önmaga is a részévé
váljon, s átérezze a szociális háló fojtogatását. Az anyagválasztás tehát organikus, ám az
ábrázolt téma teljesen ember alkotta. Célja az internet elterjedésével átalakult emberi
kapcsolatok bemutatása, amely reflektál a művésztelep digitális nomádok tematikájára. A
munka alapfelvetése, hogy a digitális világban mindenki kapcsolatban állhat mindenkivel,
ezért is ábrázol egy neurális hálót idéző szövetszerű objektumot a mű, amely az emberi
csoportok sokaságára utal, így a létrejövő káosz az egyes, a többinél sűrűbben szőtt
léceknél a csomópontokat hivatott jelképezni.
A fő cél: éreztetni, hogy mennyire apró az ember a rendszerben, de mégis részese és nem
tud menekülni belőle.
A installáció performansz részeként egy színátmenetes videó lett vetítve projektorral az
objektumra. A megvilágítástól egészen különleges árnyékok vetülnek a mellette levő épület
falára, amely ráerősített az installáció háló voltára. A fotózás hosszú záridővel készült, így a
mozgatott projektor színei változatosan terülnek el a képek egészén. A folyosó végéhez,
ahol állva körbe lehet tekinteni, hordozható hangszórók lett elrejtve, binaurális zenéket
lejátszva. Egyes cölöpök telefonok segítségével lettek megvilágítva, ám a vakuk nem csak
erős fény adtak, de ez a mozzanat is segített ráerősíteni arra, hogy az ember a digitalizáció
része, ha akarja, ha nem.
Gál Angéla, Flaskó Betti
Essential
Az alkotócsoport elengedhetetlennek tartja az ábrázolt WI-FI-t, illetve Bluetooth-t
egy digitális nomád életformájában, vagy egy 21. századi ember életében. Sokaknak
létfontosságúvá vált ezek megléte, főleg azok számára akik munkájukban és egyéb
elfoglaltságukban is folyamatosan használják őket.
Az alkotók szándéka volt, hogy nagyméretben készüljön el az installáció, hisz így rövid
keresés után a néző rákapcsolódhat az internetre, vagy Bluetooth segítségével könnyen
küldhet fájlokat a környezetében levőknek. Persze csak feltételesen, hiszen a mű pontosan
erre a jelenségre, illetve kényszerességre reflektál. A polisztirol lapokból púrhabbal
összeillesztett formák, csiszolás és festés után a természetre, vagyis új, eddig szokatlan
környezetükre jeleznek vissza. A jelek levélborítást kaptak textúraként, ezzel utalva
kapcsolódási igényükre a természet felé.
A készítés végső fázisaként levitáló hatás elérése volt a cél, ezért betonacél rudakra lettek
felszúrva az objektumok, így elfoglalhatták végleges helyüket installációként.
Koós Réka, Matyis Sára
Querty
Az alkotócsoport célja, hogy a naturális és a digitális világot vonja össze, vagy állítsa
egymással szemben az installáció képében. Ennek érdekében egy jellemző elektronikus
eszköz lett kiválasztva, amely a leginkább jellemzi a digitális nomád életmódot, viszont
naturális módon gyertyafénnyel lett megvilágítva.
A Qwerty egy monumentális nagyságú klaviatúra a természetben, ami azt a látszatot kelti,
mintha a billentyű gombjai a földből nőttek volna ki. Az összesen 60 darab objektumot
tartalmazó installáció kartonból készült, manuális vágással, diszperzit fehér festéssel.
Annak érdekében, hogy az objektum-együttes éjjel is láthatóvá váljon, minden doboz alá 2-5
darab gyertyát helyeztek el az alkotók. Az így kapott látvány egy egészen érdekes
nézőpontból mutatja meg azt az eszközt, amelyet a legtöbbször használ akár egy digitális
nomád, akár egy számítógéppel dolgozó felhasználó. A nagyítással, illetve a fényforrás
megváltoztatásával reakcióba lép a környezetével, és elveszti eredeti célját. Így olyan
érzése támad a nézőnek, mintha a természet maga kínálná fel a jól megszokott elektronikus
objektumot a nomád létben.
Kovács Alexandra
Digiture
Az alkotó a művésztelep digitális nomádok témájára egy virágot formázott meg szokatlan
alapanyagokból. A természettől teljesen elszakadva faléccel és dróthálóval dolgozott. Az
installáció alkalmazza a virágszimbolikát, mely keretein belül a vadvirágokat választja
üzenete közvetítéséhez, szimbolizálva a természetességet, illetve a szabadság érzését.
Hasonlóképpen, ahogy a digitális nomádok élnek és dolgoznak a világ bármely pontján,
egyfajta lázadó vadvirágként. A vadvirágok közül a mezei katáng lett kiválasztva az
objektum megvalósításához, melynek szára fából készült, ezzel is jelezve a természet
közelségét. Ám párhuzamot is állít a teremtett világunk, digitális lét, hálózatok valamint az
internet irányába az a dróthálózat, melyből a virág szirmai készültek. A két “oldal”
együttállása reakció a digitális nomád létstílust folytató emberek választott életmódjára.
Somlai Anna, Bányai Zsófia
DIGITAL WANDERERS
A legtöbb ember ismeri a népszerű gondolatot, hogy a természet visszafoglalja azt, ami
eredendően hozzátartozott. De mi történik, ha a digitalitás szivárog be a természeti közegbe
egyfajta szimbiózisba lépve vele? A jövő itt van, olyan életet élünk, amit korábban el sem
tudtunk képzelni. Ma már egészen más dolgok váltak az életünkben természetessé,
mindennapossá. Elértünk arra a pontra, hogy nemcsak elképzeljük, hanem éljük a sci-fit. Ezt
a misztikus, idegen hangulatot igyekeztek az alkotók megteremteni fotográfiai projekt
formájában, amit hangulati elemként működő, a fotókat megtámogató, rövid stop-motion-ök
egészítenek ki.
Tóth Krisztina, Lengyel Zsófia
Egy db nyomaton legyen mindkét projekt. Osszátok fel két részre a koncepció leírásának a
helyét, de ne változzon a betűméret!
Digitális nomádok - indián kisfilm
Az alkotás humoros, de drámai módon dolgozza fel a digitális felületen alkotó designerek,
szakemberek egyik állandó problémáját: mit tegyünk, ha felmelegszik a laptopunk?
Erre ad választ a művésztelepen készült nomád hangulatú mű, melyben indiánnak öltözött
és festett szereplők jelennek meg, és amelyben titokzatos navahó nyelven elhangzó
párbeszédre is bukkanhatunk. A kisfilm előre megírt forgatókönyv, illetve storyboard alapján
készült.
Rise of the Digital Devices
A stop-motion technikával készült fiktív Rise of the Digital Devices c. film előzetese egy 21.
századi történetet mutat be, melyben a felemelkedő digitális eszközök le akarják igázni a
természetet. Ebben a megjelenített környezetben előtűnnek különböző növények, illetve a
digitális nomádok által használt tárgyak: laptop hűtő, s külső merevlemez is. Hogy mi
történik a harc után? Hamarosan a mozikban...
Pápai Stefánia, Farsang Áron
Mockup
Az installáció a digitális nomádok életét hivatott bemutatni egy másfajta szemszögből, mint
amit eddig megszokhattunk. Hosszas kutatás után az alkotócsoport rálátást nyert erre az
életformára, amely hívogatónak, újnak és kalandosnak bizonyolult.
A páros elgondolkodott azon, milyen lenne, ha egyszer ők is ezt a fajta életet követnék, és
hogy milyen is lenne, ha egyszer talán ilyen keretek között kellene alkotniuk. Milyen lehet
egy digitális nomád élete? Milyenek lehetnek a hétköznapjai? Milyen lehet az íróasztala?
Az installáció erre az életstílusra reflektálva emel ki egy elképzelt jelenetet egy digitális
nomád életéből, miközben éppen a természet lágy ölén él és alkot.
Felteszi a kérdést az alkotás, hogy milyen érzés lehet az, amikor otthonunkból, munka
környezetünkből és saját komfortzónánkból kilépve, kiülünk a természetbe dolgozni. Létrejön
egy kapcsolat a természet és a digitális világ között, de ugyanakkor mégis elkülönülnek
egymástól, mert a fehér asztal és számítógép látványa idegennek hat odakint a
környezetben. A digitális nomádokat egy drótból készült emberalakkal kívánja bemutatni,
ami az ott dolgozó, de azóta továbbállt ember hűlt helyét reprezentálja.
Az asztal és a székek rétegelt falemezből, csiszolás és festés után készültek el, az asztalon
található eszközök csiszolt és festett polisztirol lapokból állnak, a digitális nomád alakja
pedig drót segítségével kapta meg végleges formáját.
Szabó Dominik
IDOMULÁS
A környezet módosítása, kisajátítása és a saját maga számára szabásának művelete
foglalkoztatta az alkotót. Hogyan tudunk a környezettel összhangban lenni, mi ennek az
alakzata, hogyan tisztelhetjük a környezetünket?
A digitális nomádok a világ számos részein vándorolnak, szoros kapcsolatban vannak közös
környezetünkkel. Erre reflektálva, egy kúp alak készült kenderkötélből, melynek a közepébe
egy fát fogalmazott az alkotó. Az alakzat a szél fújásával dinamikusan változik, szálai
lazulnak, megfeszülnek. A fát helyezi az alakzat a saját központi értelmévé, így tiszteli azt.
Módosítja a környezetet, kiemeli egy részét és az önmagába foglalt növényeket szabadon
hagyja, mégis másként értelmezi. A kúp alakzat a nomádok egyik jellegzetes lakhelyéhez, a
jurtához kapcsolódik és arra utal. Az installáción kívül egy hímzett atléta is elkészült. Az
Artitive alkalmazással a hímzett mintát beszkennelve egy három dimenziós kúp alak jelenik
meg, összekötve ezzel a manuális és a digitális megjelenítést.
Töltsd le a telefonodra az Artivive c. applikációt és olvasd be a pólón szereplő alakzatot!
Bihar Anett
TO-THEM
A totemizmus, mint hitvilág azt feltételezi, hogy minden ember spirituális kapcsolatban áll
egy másik fizikai létezővel, mely lehet növény, állat vagy bármilyen más természeti lény.
Ezáltal a totem maga az a tárgy, amely az adott lényt ábrázolni és szimbolizálni kívánja. Így,
az megköveteli magának a tiszteletet, de persze a félelmet is.
A TO-THEM című projekt, az ősi totemek megfelelőjét kívánja rekreálni, a napjainkban
ismert világ számára, illetve megtestesíteni azt a fajta újult erőt, mely az emberek számára
elengedhetetlenné vált. Az alkotásban a modernkor toteme, mint a digitalizáció iránti imádat
jelenik meg, melyben ott lakozik egy új féle kultusz, amely felé az emberek fordulhatnak. A
félelem egy digitálisan semleges világtól, szinte már saját hitet teremt magának, így a munka
a digitalizált és a mitikus világ szokatlan kapcsolatának eredményeként jött létre.
A TO-THEM elnevezés, az angol „to them” kifejezéséből eredeztethető, mely annyit tesz,
hogy „számukra, nekik”, az az azok részére, akik imádattal fordulnak felé.
Török Boglárka
Endgame lvl 2
Akik a Chrome elnevezésű böngészőt használják azoknak ismerős lehet ez a kedves játék,
melyben egy dinoszaurusszal lehet leküzdeni az akadályokat, amikor a számítógépünk
éppen nem csatlakozik az internethez. Felvetődik a kérdés, hogy aki számítógépen dolgozik
mindig, az miért akarna akkor is ott ülni, ha nem tud a munkájával haladni internet
hiányában? Ez inspirálta az alkotót abban, hogy kilépve a digitális keretek közül,
kézzelfogható formában hozza létre a játék mását. Az installáció elemei polisztirol lapból
készültek, így faragás, festés és elrendezés után egy stop-motion videó is készült a játék
szó szerint vett offline formátumáról.
Varga Edina
Idegenek a digitális térből
Az alkotót régóta foglalkoztatja a virtuális valóság témaköre, amelyre reflektál az Idegenek a
digitális térből c. munkája. Mi a valóság? Honnan tudjuk, hogy amit látunk valós-e
egyáltalán? Vajon milyen hatással vannak az életünkre a mindennap használt digitális
felületek? Többek közt az internet világa, a videójátékok, animációs filmek vagy a filmes
fiktív univerzumok. Talán ezek nélkül már el sem tudjuk képzelni az életünket. Az elkészült
munka a street art műfajába sorolható, amely kontrasztként jelenik meg a választott
környezettel szemben. Formáit a 20. századi science fiction irodalom világa inspirálta, s célja
egy olyan virtuális világ létrehozása, amely felfogható egyfajta asszociációs játéknak is. Így
a néző szabadon értelmezheti a látottakat, és megalkothatja saját, egyéni történetét.
Az alkotó tíz napig egyedül dolgozott az alkotáson egy elhagyatott házban, eltávolodva
minden digitális eszköztől, amelyek befolyásolhatták volna az alkotásban. Végeredményben
a digitális eszközök nem többek eszközöknél, amelyek valamilyen szinten befolyásolják a
saját gondolatainkat és megváltoztatják azokat.
Várnai Bertalan
Digitális nomádok
3050 newoffline kor – az ember teremtette digitális világ összeomlott. A newoffline kor
embere nem használ gépeket. A digitális korból megmaradt gépeket és digitális eszközöket
hatalmas, szigorúan őrzött telepekre gyűjtötték össze. A számítógép rejtegetéséért vagy
illegális használatáért a vadonba száműzik, akit tetten érnek. A megmaradt AI-k, a digitális
nomádok felismerik, hogy a Föld egyetlen túlélési esélye, ha a teljes megmaradt emberiség
tudatát átformálják. A tervüket emberről emberre haladva valósítják meg, gazdatestnek
használva őket. A szimbiózist az AI-k teljesen a céljuknak rendelik alá: az emberi
gondolatokból táplálkozva fokozatosan erősödnek, miközben a gazdatestnek használt
ember tudatát teljesen átformálják a végső cél, az egyetlen tudat (ET) létrehozása
érdekében.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018-ban hívta életre Válaszút programját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon.
Média & Design Intézet Tervezőgrafika BA szakos hallgatóinak Diploma kiállítása Megnyitó: 2022.06.10. 17:00 Helyszín: Kepes Intézet, Eger, Széchenyi István utca 16. Kiállítást megnyitja: Rudics Mónika Köszöntőt mond: Juhász Tibor
A kiállításon a Media&Design Eger Tervezőgrafika szakos hallgatóinak, az elmúlt pár évben készült legizgalmasabb kiadványait veheti kézbe a látogató.
A Média és Design Intézet, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Walter's Cube közös projektje
Kiállítás a hazai tervezőgrafikai képzést nyújtó egyetemek, valamint a krakkói Jan Matejko Képzőművészeti Akadémia (PL), a Kassai Műszaki Egyetem (SK) és a Missouri Állami Egyetem (USA) hallgatóinak és oktatóinak tipográfiai munkáiból.
2022. január 25-én 12:15-12:55 között tájékoztató előadást tartunk az EKKE NYÍLT NAP keretében a TERVEZŐGRAFIKA BA (Grafika / Animáció / Web/ Média Design) & TERVEZŐGRAFIKUS MŰVÉSZ MA szakokról.
Az egri Tervezőgrafika BA1/2/3 Animációs tervezés, Grafikai tervezés és Webtervezés specializációk hallgatói ezúttal élőben mutatják be a féléves munkáikat!
Elkészült a Vizuális Művészeti Intézet 2021 Diploma katalógusa, online formában
Frissen végzett hallgatóink a kiállítók között
Gratulálunk Gebur Norbert, elsőéves Tervezőgrafika BA szakos hallgatónknak, aki 2. helyezést ért el a Publicritic 2021 plakátpályázaton!
Megvédték diplomájukat a BA Tervezőgrafikus, Webdesign és Animációs hallgatóink!
Grafikai tervezés / Webdesign / Animáció specializációk - Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék
2. évfordulós pályázat és kiállítás
Fátyol Viola és Vékony Dorottya
Imreh Sándor és Szigeti G Csongor
Faa Balázs és Tasnádi József
Itt a nEKEd, a hallgatóknak készült borcsalád
Gyenis Tibor és Szolnoki József
Debreceni Boglárka és Lengyel Zsófia előadása
Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít Tervezőgrafika szakra
Nemzeti Cirkuszművészeti Központ kortárs művészeti pályázatai
Az október 8.-án megnyílt Szín-biózis II. kiállítás tárlatvezetése Dr. Rieder Gáborral.
Csizik Balázs fotográfus online előadása
Szigeti G. Csongor: The Eyes c.kiállítása
Intézetünk oktatójának online kiállítása
Bogyólé és Aranyrajzszög kiállítás
az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszék és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszék hallgatóinak a Magyar Festészet Napja keretében rendezett közös kiállítása.
Horváth Dániel kiállításmegnyitó
A Média és Design Tanszék Tervezőgrafika BA művésztelepe
A VMI négy oktatója, Csontó Lajos, Kótai Tamás, Orosz Csaba, Zéman Zoltán, és két hallgatója, Bíró Gergő, Tóth Vivien is részt vesz a kiállításon
A kiállítás kurátora Dr.Süli-Zakar Szabolcs tanszékvezető egyetemi docens, intézetünk oktatója
Lezajlottak a Média és Design Tanszék Tervezőgrafika BA és MA szakos hallgatóinak diplomavédése
A Média és Design Tanszék Tervezőgrafika MA szakos hallgatóinak diplomaprezentációi
Ma (2020. 06. 18) éjfél a határidő!
Gratulálunk a sikeres diplomavédésekhez!
Média & Design Tanszék Tervezőgrafika / Webdesign / Animáció nyilvános diploma védése
Az EKE Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék hallgatóinak prezentációja.
Ajánljuk a Dehir által készített interjút
A 29 pályamunka prezentációja és hosszas zsűrizés után megszületett a döntés
Kiállítás hazai tervezőgrafikai képzést nyújtó egyetemek, valamint a krakkói JAN MATEJKO KÉPZŐMŰVÉSZETI AKADÉMIA, a KASSAI MŰSZAKI EGYETEM és a MISSOURI ÁLLAMI EGYETEM hallgatóinak és oktatóinak tipográfiai munkáiból.
A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria 2020. decemberében rendezi meg a jubileumi, XXV. Miskolci Téli Tárlatot.
A koronavírus elleni védekezés érdekében hozott kormányrendelet kapcsán az Eszterházy Károly Egyetem rendkívüli tanítási szünetet rendel el.
Tájékoztató előadásokat tartunk az EKE NYÍLT NAP keretében a Vizuális Művészeti Intézetről
Pályázati felhívás!
Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít Tervezőgrafika szakra.
BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
Az egyetemen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként tegnap vehette át az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának Tanácsa által adományozott Művészeti Díjat!
Gratulálunk hallgatónknak Csiby-Gindele Botondnak
Interjú Szigeti G Csongor képzőművésszel, intézetünk oktatójával
Média és Design Tanszék I. és II. éves Tervezőgrafika MA szakos hallgatóinak kiállítása
A Tervezőgrafika MA-s és Természetművészet szakirányos hallgatóink munkái
Az UniEszterházy - EKE Bölcsészettudományi és Művészeti Kara november 27-én Kari TDK napot szervezett a Líceumban
Az UniEszterházy - EKE Bölcsészettudományi és Művészeti Kara november 27-én Kari TDK napot szervezett a Líceumban
Dr. Széplaky Gerda: Sötét és néma – Filozófiai esszék – irodalomról, filmről, képzőművészetről című könyvének a bemutatója
Intézetvezetőnk és oktatónk sikere
Tájékoztató előadásokat tartunk az EKE NYÍLT NAP keretében a Vizuális Művészeti Intézetről
Gratulálunk Intézetünk oktatójának Halász Dánielnek, 2020-as Capa-nagydíj elnyeréséhez!
Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete és az Arkt Építész- és Művészeti Egyesület Hospitálás /Látogatás/ című pályázatának első eseményeként érzékenyítő és tájékoztató prezentációt tart, melyre szeretettel várja a pályázat iránt érdeklődő hallgatókat.
Fajgerné Dudás Andrea DLA képzőművész előadása
Dr. Habil Erőss István előadása
Oktatónk, Szigeti G Csongor kiállítása Miskolcon
Művészlét - Kortárs kézikönyv képzőművészeknek
Halász Dániel oktatónk megnyerte a 2019-es Budapesti Fotográfiai Ösztöndíj pályázatot
Az Eszterházy Károly Egyetem - Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék gyöngyösi művésztelepén készült munkák dokumentációs kiállítása.
Gratulálunk Szemmelroth Balázs oktatónknak!
MDT-s csapatok nyerték az I. és III. díját is a Dekoratio által másodjára szervezett Beer Design Challenge-nek.
A tolcsvai Természet-művésztelep Végtelen átjáró c. kiállításának megnyitója
RÁC Csenge és VAJNA Anna kiállítása
A sokféleség értéke, Dr. Széplaky Gerda cikke
A kurátor Süli-Zakar Szabolcs, Csontó Lajos és Ferenczy Zsolt is a kiállítók közt
Prezentáció Yogyakartában
Köszönjük mindenkinek, aki eljött és gratulálunk a diplomadíjasnak, Katyina Brigittának!
Csáki László diplomaelnök és a Média és Design Tanszék oktatóiból álló zsűri díjazta a legkiemelkedőbb diplomamunkákat.
Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék Tervezőgrafika MA szakos hallgatóinak diplomakiállítása
2019. május 20-án 17 órakor nyílik a Templom Galériában, az EKE Vizuális Művészeti Intézettel való együttműködés részeként.
Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék Elektronikus ábrázolás BA szakos hallgatóinak diplomakiállítása
Az Eszterházy Károly Egyetem / Vizuális Művészeti Intézet / Média & Design Tanszék I. éves Tervezőgrafika MA hallgatóinak kiállítása
GULYÁS Andrea Katalin, KÓTAI Tamás, LIPKOVICS Péter, oktatóink és volt hallgatónk kiállítása
Gratulálunk a XXXIV. OTDK-n díjazott hallgatóinknak és konzulens tanáraiknak!
Megnyító 2019 május 3.-án Debcrecenben a B24 Galériában.
Gratulálunk Bagdán Zsófia és Szappanos Szilvia hallgatóinknak.
A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium első alkalommal rendezte meg P+R portfólió review eseményét, ahova az ott végzett, illetve ott tanult diákok mutatták be munkáikat.
Mihucz Kitti kiállítása
Bemutatkozó előadások az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének nemzetközi partnerintézményeitől
A kiállítást megnyitotta és a díjat átadta Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ / EMŰK vezetője, a zsűri tagja.
Kiállítás hazai tervezőgrafikai képzést nyújtó egyetemek, valamint a krakkói JAN MATEJKO KÉPZŐMŰVÉSZETI AKADÉMIA hallgatóinak és oktatóinak tipográfiai munkáiból.
Vendégünk Szegedy-Maszák Zsuzsanna, a kiállítás kurátora.
Beszélgetés Csontó Lajos képzőművésszel, intézetünk igazgatójával a Felülírás című kiállítása kapcsán
Erőss István és Szigeti G Csongor is részt vettek az első terepszemlén Ipolytarnócon.
Kortárs képzőművészet Egerből, az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének oktatói kiállítása.
Köszönjük mindenkinek aki eljött a megnyitóra!
Megnyitó: 2019.03.20. 18:00
A győztes alkotók között szerepel Kolcsár Zsolt, másodéves tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk is a DAM_AGE kisérleti tipográfia projektjével.
A Látszatvilágok című tárlat tisztelgés az Eszterházy Károly Egyetemen folyó nagy múltú, több mint 70 éves történetre visszatekintő, Magyarországon ma is az élvonalba tartozó képzőművészeti oktatás előtt.
A Kepes György Szakkollégium felvételit hirdet
a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által megjelentetett nyílt pályázat
Kiosztásra kerültek a 2018/2019. tanév tavaszi félévre szoló demonstrátori kinevezések.
Nagyon köszönjük a baráti fogadtatást és a munkafolyamatok részletes bemutatását!
Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít Tervezőgrafika szakra
Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít Tervezőgrafika szakra
A Vizuális Művészeti Intézet két oktatója, Dr. Sáry Bánk DLA és Dr. Orosz Csaba DLA is szerepelni fog előadással és workshoppal
Felvételizz az egri VMI Média és Design Tanszék 2019 szeptemberében induló képzéseire!
A Vizuális Művészeti Intézet számos oktatója is részt vesz a kiállításon
2019. január 22-én MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a TERVEZŐGRAFIKA BA & MA szakokon.
Köszönjük minden látogatónak az érdeklődést, aki részt vett január 11. és 13. között a 2019-es Educatio Kiállításon.
2019. január 22-én PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval és MAPPANÉZÉSsel egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a Vizuális Művészeti Intézetben.
Díjakat osztottak ki a 2018. december 20-án megtartott évzáró egyetemi ünnepségen
VIZUÁLIS MŰVÉSZETI INTÉZET / Eszterházy Károly Egyetem, Eger
A debreceni Designrezisztencia kiállítás és Ruben Brandt a Műértő decemberi számában!
Mese a Napról című diplomamunkája a Phenom’enon magazinban
Az ArtHungry 47. heti műtárgya a Fekete lyukak, amely harmadik helyezett lett a 4. ArtHungry Díj tervezőgrafika kategóriájában
Az Eszterházy Károly Egyetem, Média & Design Tanszék elsőéves Tervezőgrafikus Művész MA szakos hallgatóinak kiállítása
Az Eszterházy Károly Egyetem, Média & Design Tanszék másodéves Tervezőgrafikus művész MA szakos hallgatóinak kiállítása
Az Eszterházy Károly Egyetem - Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék gyöngyösi művésztelepén (2018.08.27-09.06) készült munkák kiállítása
Kiválasztásra kerültek a 2019-es Országos Művészeti Diákköri Konferenciárra (OMDK) továbbjutó munkák
2018. december 4-én MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a TERVEZŐGRAFIKA BA & MA szakokon
Barbara Katona, elsőéves Tervezőgrafika MA szakos hallgatónk nyerte el a Diákhitel Képző 2018 pályázatának első helyét
A tárlat a Munkácsy Mihály Múzeum kiállítótermeiben 2019. január 6-ig látogatható.
Az EKE - Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék gyöngyösi művésztelepének a kiállítása
Gratulálunk Zeman Zoltán oktatónknak aki átvehette a MATT Szakmai Különdíját illetve Csiby-Gindele Botond elsőéves Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónknak a Vylyan Bogyólé I. és III. díjához.
Az EKE - Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék gyöngyösi művésztelepének kiállítása
Intézetünk több oktatója is kiállít szombaton a debreceni MODEM-ben
Gratulálunk Bodnár Dorottya, Katona Barbara és Keresztény Lilla hallgatóinknak
Mozga Andrea az Eszterházy Károly Egyetem matematika és rajz- és vizuális kultúra osztatlan tanár szakos hallgatójának festészeti kísérleteit láthatjuk a kiállításon
Az ízletes Poppyside sör ezentúl az ő grafikájával fog mindenhol megjelenni!
Megjelent Csontó Lajos intézetvezető képzőművész írása a VMI-ről és az előző tanév diplomázóiról az Új Művészet friss, októberi számában
A Média és Design Tanszék okatója és volt hallgatói is részt vettek az animáció készítésében
Matematika és művészet viszonyáról, a kortársság definíciójáról és a közönséggel való kapcsolatáról olvashatunk
Stefan Sagmeister és Jessica Walsh Beauty című kiállítása október 23-án nyílt Bécsben, melynek helyszíne a MAK - Österreichisches Museum für angewandte Kunst.
November 7-én 19 órátol nyílik a Teslában (1075 Budapest, Kazinczy utca 21./C) az idei Bogyólé borcimke pályázat kiállítása, ahol tanszékünk több hallgatójának a munkáját is megtekinthetitek
Stúdióbeszélgetés a magyar animáció sikereiről a múltban és a jelenben
Október 26-án nyílik az Entrée 2018 kiállítás ahová több tavaly végzett hallgatónk diplomamunkája is bekerült
A Labor Eger - kollektív ház által szervezett Meet&Code: Creative coding előadáson szó esett a Processing program kínálta lehetőségekről
Idén is egri tervezőgrafikus hallgató nyerte a Vylyan Pincészet Bogyólé borcimke pályázatát!
Oktatóink és hallgatóink sikeresen képviselték intézetünket a Budapesten megszervezet ArtBook Fair-en.
Összesen 26 csapat vett részt az eseményen ebből 9 az egri Vizuális Művészeti Intézet hallgatói illetve volt hallgatói alkották.
Ahogy arról korábban is írtunk, az idén 4. alkalommal megrendezett ArtHungry Díj döntőjébe kilenc hallgatónk munkáját is beválogatta a zsűri.
Először kerül megrendezésre a Budapest Art Book Fair 2018, művészkönyv kiállítás és vásár Balla Dóra, tervezőgrafikus művész szervezésében ahol intézetünk hallgatói is kiállítanak
A 2. POSTERFEST BUDAPEST diákok számára meghirdetett nemzetközi pályázatán „Szabadság”-témában az egri VMI három hallgatójának plakátját is beválogatták
Ruben Brandt, a gyűjtő díjazott lett a bukaresti Anim’est nemzetközi animációs filmfesztiválon, melynek technikai rendezője az egri Vizuális Művészeti Intézet adjunktusa, Sipos Levente
A Soproni Egyetem SSK Alkalmazott Művészeti Intézete és az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete tisztelettel meghívja Önt a Designhét Sopron keretében megrendezett TIPÓZÓNA /2/ kiállítás megnyitójára!
Az EKE VMI Képzőművészeti Tanszék hallgatóinak előadása a dél-koreai Nature Art Biennálén asszisztensként való részvételükről
Tanszékünk harmadéves tervezőgrafikus hallgatói, Kiss Brigitta és Padányi Barbara, Máté Krisztina és Tihon Bernadett csomagolástervei bejutottak az 50 legjobb munka közé
A VMI több sikeres pályaművel képviseltette magát: jóhénány hallgató és oktató munkája be lett mutatva a Budapest egyik közterén megrendezett kiállításon.
az EKE Vizuális Művészeti Intézet vezetője, Csontó Lajos képzőművész és Gábor Imre grafikusművész közös kiállítása
2018. október 26. és 28. közötti programsorozat 94 városban, 104 helyszínen várja a közönséget
Képzőművészeti és művészetszervezői tevékenységéről Lili Boros kérdezte
A DUNART. COM8 nemzetközi szimpózium nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Somorja városában, 2018. szeptember 7-16. között
folyamatosan frissülő Behance portfóliónkban
Intézetünk oktatója Dr. Erőss István a biennálé művészeti igazgatója
Egerben a Kepes Intézet ad otthont a három évente megszervezett kortárs akvarelisták munkáit őszegyűjtő tárlatnak amely szeptember 30-ig megtekinthető
A Petőfi TV vendégeként, amelyben mint technikai rendező vett részt
Ajánljuk mindenkinek a most megnyílt Impressziók kiállítást a Modemben!
Az idei tábor hívószava a “SZABAD ALAKÍTÁS” címet kapta
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Média és Design Tanszék nyilvános diplomavédéseire!
Négy hallgatónk videóját is beválogatták a moszkvai Typománia Nemzetközi Tipográfia Fesztiválra
Eszterházy Károly Egyetem / Média & Design Tanszék I éves tervezőgrafika mesterszakos hallgatók kiállítása
Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék hallgatóinak diplomakiállítása
Hamarosan elkészül az egri Vizuális Művészeti Intézet adjunktusa Sipos Levente közreműködésével Ruben Brandt, a gyűjtő című nagyszabású egész estés animációs film, Milorad Krstić filmje.
Az Eszterházy Károly Egyetem idén 70 éves Vizuális Művészeti Intézete tisztelettel meghívja Önt a LÁTSZATVILÁGOK című oktatói kiállításra 2018.MÁJUS 17-én 17.00-kor a TEMPLOM GALÉRIÁBA
A versenyre olyan fejlesztők jelentkezését várták, akik az alkalmazásötletükkel egy okosváros közösségét szólítják meg
Intézetünk két oktatója is szerelep a kiállítók között
Intézetünk vezetőjének, Erőss István képzőművésznek egyéni kiállítása nyílik Szkopjében, Macedonia fővárosában
Tárlatvezetés a hazai tervezőgrafikai képzést nyújtó egyetemek hallgatóinak és oktatóinak munkáiból a Tipózóna /2/ kiállítás keretein belűl.
Virág Fruzsina SPACEAN című kiállítása
Oktatói kategóriában SIMON Péter Bence (PTE/MK), hallgatói kategóriában SZÓRÁD Ilona (EKE/VMI) kapta a 100000 ft-os elismerést.
Köszönjük az interjút!
Szigeti G. Csongor a FOGD BE A CSAPDÁD kiállításán egy igazán hétköznapi tárgyat emelt ki a világból, és transzformálta alkotássá.
2018. március 29-én kiállítás nyílik a hazai tervezőgrafikai képzést nyújtó egyetemek hallgatóinak és oktatóinak munkáiból
A teljes arculat és cikk megtekinthető a leírásban
Intézetünk oktatója, Balázs Katalin művészettörténész, Kállai Ernő művészettörténészi, műkritikusi ösztöndíjat nyert.Gratulálunk!
Intézetünk oktatója, Süli-Zakar Szabolcs munkája is látható a Mezőszemerei Vizuális Művészeti Alkotótelep kiállításán.
Interjú Erőss István intézetvezetővel az építészfórumon!
Az Építészfórum oldalán is megjelent a Koreai Természetművészeti Biennálé pályázati felhívása. Talán ennek is köszönhető, hogy a nemzetközi versenyben arányaiban nagyon sok magyar terv szerepelt. Az összes pályaművet bemutató katalógus megjelenése kapcsán beszélgettünk a dél-koreai biennálé művészeti igazgatójával, Erőss Istvánnal.
Márton Árpád erdélyi festőművész kiállítása nyílik az Érseki Palota Látogatóközpontban február 8-án, 16 órakor. A megnyitó előtt 14 órától Erőss István, a Vizuális Művészeti Intézet vezetője beszélget a művésszel a Líceum 302-es termében.
Nem mindennapi kiállítással jelentkezik idén a Nemzetközi Rovás Alkotóközösség (eNRA)
☂ Esernyős Galéria [X] Gallery → 2018\\01\\26 → 18\\00
Oktatónk, Faa Balázs kiállítása a Műcsarnokban
A Hargita, Maros és Kovászna megyék tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ pályázatot hirdet a 2018. január 23. – december 20. között megszervezésre kerülő 5. Székelyföldi Grafikai Biennálén való részvételre.
A Líceum Rádióban Dr. Habil Erőss István, a VMI intézetvezetője beszélt képzésről, hallgatói sikerekről, eredményekről.
A Vizuális Művészeti Intézet tanszékeivel (Média és Design Tanszék, Képzőművészeti Tanszék, Mozgóképkultúra Tanszék) és szakjaival is megismerkedhettek 2018. január 18-20. között az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon Budapesten!
Tervezőgrafika BA és Tervezőgrafikus Művész MA szakjainkról is kaphattok információkat 2018. január 18-20. között az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon Budapesten!
A Média és Design Tanszék felvételi előkészítő kurzust indít tervezőgrafika szakra Egerben, az Arkt Művészeti Ellátóban
Január 23-án MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a Média & Design Tanszéken.
Monumentális munkájáról ezúton tudosítunk
Nagyon büszkék vagyunk rá. Így tovább!
A munkákból kiállítás nyílt az A38 hajón, melyet december 13-ig megnézhettek.
Karácsonyi cipősdoboz akciót szervez második alkalommal a Vizuális Művészeti Intézet december 4-15. között.
az ISI Yogyakarta Egyetem hallgatóinak az Erasmus hallgatói mobilitás keretében megrendezett kiállítása az itt készült munkákból
A napokban zajlott Lublinban a Nemzetközi Plakát Biennálé díjátadója
⇾ Az ott töltött idő tapasztalatait és eredményeit osztják meg az előadók (résztvevők) és emellett megismerkedhettek a Vizuális Művészeti Intézet nemzetközi szakmai kapcsolataival és művésztelepeivel is.
Eger város és az EKE VMI Média és Design Tanszék együttműködésében megvalósuló instagram pályázat nyertesei Molnár Roland és Majorosi Zsófia.
Képzőművészeti Tanszék / Média és Design Tanszék / Mozgóképkultúra Tanszék
A Szabó Magda-emlékév alkalmából megrendezett illusztrációs és képzőművészeti pályázat díjátadója.
Gulyás Benedek oktatónk projektje, a CollegeBase App a hét műtárgya lett az ArtHungry-n
Négy hallgatónk munkáját is beválogatták a Diákhitel Központ Zrt. által meghirdetett grafikai és fotóművészeti pályázat döntős munkái közé.
Öt hallgatónk munkája is bekerült a 3.Lublini Nemzetközi Plakát Biennáléra.
Két hallgatónk is bekerült a kiállítók közé az SKPF “Artificial Reality” pályázaton
Góga Bernadett másodéves elektronikus ábrázolás szakos hallgatónk kiérdemelte a fődíjat.
MAYER ÉVA – képzőművész, egyetemi oktató Lélekterek Rómában című előadása
2017. november 11-én 15 órakor Cserépfalun a legendás könyvkiadó, Cserépfalvi Imre emlékére a Közösségi Házban emlékszobát avatnak. A helyszín arculatának grafikai tervezésével az Eszterházy Károly Egyetem Média és Design Tanszékét bízták meg
Ferenczy Zsolt DLA képzőművész, egyetemi docens előadása
Gratulálunk Szilágyi Tamarának!
Ismét fiatal tervezőgrafikusok mutatták be munkáikat szakmai zsűri, és a nagyközönség előtt.
Ma zajlott Nagyváradon a Behance Portfolio Review, ahol elsőéves Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk érdemelte ki az első helyezést
A Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék - Design Thinking előadássorozatának első két előadója: Temesi Márton, Ambrovics Gergely
Gratulálunk Rudics Mónika MA-szakos másodéves tervezőgrafikus hallgatónknak.
Szigeti G Csongor, tanszékünk tanára előadást tartott a Dekoratio Branding Studio által szervezett Design Academy-n.
Csontó Lajos és Süli-Zakar Szabolcs is kiállítanak a Tervezett Alkotás című tárlaton
a Pantagruel diplomamunkájáért
Olyan pályaművek beérkezését várjuk, amelyben egy-egy híres magyar költő verse elevenedik meg.
Egerben második alkalommal kerül megrendezésre a BEHANCE PORTFOLIO REVIEW nemzetközi esemény
Válogatás kiállítás a hazai művészeti egyetemeken frissen végzett hallgatók munkáiból
Kapi Anna hallgatónk FoodNook csomagolásterve döntős lett az Európai Pro Carton Young Designers Award-on
Több tervezőgrafikus hallgatónk és oktatónk plakátja is látható az idei ARC közérzeti kiállításon
Patrick Tagoe-Turkson, művész, a Takoradi Műszaki Egyetem adjunktusa (Ghána) Evilági szépség című előadása
Válogatás a GLOBAL NOMADIC ART PROJECT KELET-EURÓPA projekt munkáiból
Rurális Helyszínek - Gnap Kelet-Európa 2017
válogatás az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszék hallgatóinak munkáiból
KOZMIKUS REND
Az egri EKE Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék kiállítása
a Cheap Festival keretein belül
Az intézet tanárai, jelenlegi és volt hallgatói a Miskolci Grafikai Triennálén és az Amygdala kiállításon
Az egri Eszterházy Károly Egyetem / Vizuális Művészeti Intézet / Média és Design Tanszék hallgatóinak kiállítása.
köyvbemutató az Írók Boltjában
Szemmelroth Balázs, MA szakos hallgatónk 3. helyezést ért el Best in Design versenyen
A Média és Design Tanszék elsőéves elektronikus ábrázolás szakos hallgatói élőben festenek a Dobó téren az Egri Csillag Weekend keretében április 29. szombaton délelőtt 10.00-től.
Kis- Prumik Zoltán, Sós Ildikó, Kőrösi Klaudia és Tóth Bálint, az Eszterházy Károly Egyetem (tanár) és festőszakos hallgatóinak kiállítása
Hallgatóink számos díjat nyertek el a 2017-ik évi OMDK-n.
Kortárs Művészeti Verseny egyetemista hallgatóknak és középiskolás diákoknak
Az egri Eszterházy Károly Egyetem / Vizuális Művészeti Intézet / Média és Design Tanszék tanárainak és hallgatóinak kiállítása.
A Vizuális Művészeti Intézet Miskolci Téli Tárlaton szerepelt hallgatóinak kiállítása
A Farkaskő noszvaji Barlang Művésztelep 20 éves működését bemutató kiállítás 20th anniversary exhibition of Wolfstone Caves Artists\' Colony, Noszvaj (HU)
F.Balogh Erzsébet festőművész kiállítása
A megszűnt Elektronikus Ábrázolás BA szak helyett - változatlan színvonalon - Tervezőgrafika BA képzés indul.
Készülj a felvételire, jelentkezz időben, hogy bebiztosítsd a helyed!
Ismét egy játékkal csábítja a felvételizőket az év intézete*, az egri Vizuális Művészeti Intézet!
Hagyományteremtő céllal indította útjára Cipősdoboz akcióját a Vizuális és Művészeti Intézet, az eredmény minden várakozást felül múlt.
A 2016-os Hellodesign Talent Awardon jelentős sikereket értek el hallgatóink: Kapi Anna, Huszár Dávid Vágó Zsanett és Vígh Zsófia.
Clive Adams alapító igazgató | Centre for Contemporary Art and the Natural World, Anglia Sculpting Nature című előadása
Az EKE Vizuális Művészeti Intézetének másodéves festő szakirányú hallgatói kiállítási gyakorlatként bemutatót tartanak a nyári művésztelepen és az első félévben készített munkáikból
Szabics Ágnes képzőművész, múzeumpedagógus előadása
BEVÉSŐDÉS / IMPRINTING a 10 éves Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállítása
Erasmus ösztöndíjjal a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen
Horváth Dániel képzőművész előadása a Római Magyar Akadémia ösztöndíjas programjáról
A Yatoo budapesti kiállítása egy 35 éve alakult és azóta folyamatosan működő művészeti csoport tevékenységébe enged betekintést.
Oktatói siker a Magyar Festészet Napján
Hallgatónk a díjazottak között a 4.Székelyföldi Grafikai Biennálén
ENTRÉE. Válogatás a művészeti egyetemek diplomamunkáiból.
Eszterházy Károly Egyetem, Vizuális Művészeti Intézet, Média és Design tanszék sárospataki művésztelepen készült műveinek kiállítása
http://sitespecific.org.za/global-nomadic-art-project/
Elkezdődtek az idei nyári művésztelepek
Az egyetemmé válás alkalmából megrendezett kiállítás olyan válogatást nyújt a vizuális művészeti képzésében részt vevő hallgatók különböző műfajú és technikájú, legfrissebb munkáiból, amely reprezentálni kívánja az intézetben folyó sokoldalú alkotói munkát.
Alkalmazott művészeti vagy építész hallgató vagy? Segítsd szakmai karriered indulását és nevezz a Hellodesign Talent Award tehetségkutató programjára, hogy megismerhessen a szakma, a nagyközönség és leendő megbízóid!
Intézetünk hallgatói és oktatói nagy számban vesznek részt a kiállításon
Köszönjük szépen a konzulenseknek, az opponenseknek a kitartó munkát és támogatást, valamint Hegyi Bélának, hogy zsűrielnökként értékelte a mestermunkákat!
A Média és Design Tanszék diplomakiállítása
Hegedűs Eszter egri hallgató Krasznahorkai László Az utolsó farkas című kisregényét dolgozta fel diplomamunkájában nem mindennapi módon.
Hornyák András Evolution című projektjének alapja több makrovideó
A fragment sorozat virtuálisan előállított képek töredékeinek gyűjteménye,
Juhász Vica diplomamunkája, a MINDENNAPI – Gondolj másokra!
Péter Zsuzsi diplomamunkája a Földijó, egy gyógynövény termékcsalád arculatát foglalja magába
Hortobágyi Tamás Gyűjtő című 3 perces animációs filmje a tenger közepén lévő barlangban játszódik, ahol két kalóz küzdelmének nem éppen olyan kimenetele lesz, mint amilyet az efféle kalózösszecsapásoknál rendesen megszokhattunk.
Pellei Petra animációs filmje lényegretörő egyszerűséggel csak a Petra címet viseli.
Gida Maya Chickamagua című diplomamunkája egy rendkívüli történet feldolgozása.
Kovács Emese 101 Quotes on Politics című könyvében hírességek szavaival szemlélteti, mennyire megosztó lehet a politika
Vígh Zsófia 3 és fél perces animációs filmje Lepusról, a különc nyúlról szól, aki szó szerint elhagyja a fejét, amikor egy balul sikerült vadászat áldozatává válik
Média és Design Tanszék | Vizuális Művészeti Intézet | Eger Megnyitó: 2016.06.08. 18:00 | 08 Jun 2016 6:00 PM
Elektronikus ábrázolás BA féléves prezentációk, specializációk: animáció, elektrográfia, webdesign
Az ARKT Művészeti Ellátóban megnyílt a HATÁR/VONAL, az EKF Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszékének kiállítása.
A főiskolán gyakran hallható, hogy a Vizuális Művészeti Intézet hallgatói a vizsgák mellett „teregetésre“ is készülnek. Mit is jelent pontosan a „teregetés“?
Süli-Zakar Szabolcs Akkumuláció c. kiállítása
Mayer Éva LÉLEKTEREK c. katalógusa
Indonéz Yogyakartai Művészeti Egyetem (ISI) oktatóinak kiállítása
A Kepesita Collection pályázata
Gaál József, Kopasz Tamás, Szurcsik József kiállítás
Analógiák a MAMŰ és a Yatoo csoport 80-as évekbeli tevékenységében
Big Draw Nyílt nap - műhelytitkok
Maticska Jenő díjat kapott oktatónk, Horváth Dániel. Gratulálunk!!!
Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék képi- és plasztikai ábrázolás szakos, nyári művésztelepének kiállítása
Ösztöndíj pályázat Svájcba
Mátrai Erik Ellipszoid ködben című kiállítása
F. Balogh Erzsébet festőművész jubileumi kiállítása
A Vizuális Művészeti Tanszék programsorozata a FUGA-ban
Megnyílt a 33. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat
Szurcsik József képzőművész előadása
a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézet oktatóinak előadása
Ismét díjözön az OMDK 2015 versenyen!
KoMod Pályázat
CELO.PAINT.JAM, Határidő hosszabbbítva: március 29.!
Mayer Éva képzőművész bemutatkozó előadása
Accumulation of Matter c.kiállítás
ERATO Pályázat
Az év legszebb könyvei, amiket érdemes kézbe venni
PÁLYÁZAT
MOLINO KIÁLLÍTÁS HÉT FIATAL FESTŐ MUNKÁIBÓL
HEOL riport Dr.Erőss István tanszékvezetővel
Dr.Erőss István habilitációja
NEMZETKÖZI KRAKKÓI PRINT TRIENNÁLÉ
„FÉNYképek” Pályázat
Dr. Thiel Katalin PhD, főiskolai tanár előadása
Kerezsi Nemere képzőművész bemutatkozó előadása
Süli-Zakar Szabolcs képzőművész bemutatkozó előadása
Horváth Dániel képzőművész bemutatkozó előadása
2014 Tsukuba International artist in Residence
Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat 2015.
Hamvas Béla a „nevezetes névtelen”
Hallgatói sikerek
Süli-Zakar Szabolcs képzőművész sikeresen megvédte doktori disszertációját
TERMÉSZETES ANYAGOK / NATURAL SUBSTANCES
SZEGMENS9 - Kortárs művészet Kínából
Földi Péter Kossuth-díjas festőművész kiállítása
EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatói siker a HVG jubileumi pályázatán!
Amadeus Alkotóház (AMAHÁZ) országos pályázati felhívás
Exhibition of the Visual Arts Department, Eger, Hungary
Újabb kiállítás az ESSL díjasoknak
Unicredit tehetségprogram – a kortárs művészetért
ESSL pályázat - ESSL ART AWARD CEE 2015
KULTarcok - Művészi selfie fotópályázat
A vonal és ami mögötte van 2.0.c. kiállítás
Kortárs Szobrászati Szakmai Konferencia 2014
A természet a kortárs művészetben
Hallgatói sikerek a Vizuális Művészeti Tanszéken
Seiko grafikai pályázat
Oláh Dóra sikere a Typoday pályázaton!
Hallgatóink eredményei
PÁLYÁZAT
TRANSCENDING CULTURES ESSL ART AWARD CEE 2013
XXVI. MISKOLCI GRAFIKAI TRIENNÁLE 2014.
Erdős Pál Fiatal Kutatói Ösztöndíj
Kötetlen város infógrafikai pályázat
Víz-jel
Capa Projekt - Kortárs vetített képek
Sáfár Kitti kiállítása a Hallgatói Galériában
VIENNAFAIR tanulmányi kirándulás
The International Curator\'s Conference
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pályázatai
DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára, 2014/2015
Tudomány fesztiválköntösben - újra Kutatók Éjszakája Egerben
Campus Hungary
Barcsay-díj pályázat!
Elindult a tanszék Facebook oldala
Salgótarjáni Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dornyay Béla Múzeum tisztelettel meghívja Önt és Barátait a 32. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat megnyitójára és az ünnepélyes díjátadásra
Kiállítás a Római Magyar Akadémián
OMDK Program
Erdős Júlia textilművész kiállítása
Pályázat!!!
Tervezőgrafikus művész mesterképzés
PÁLYÁZAT!!!
Előadás - Sipos Levente: Totális szekvenciák
Pályázati felhívás
European Illustration Competition
Hallgatói Galéria pályázat
OMDK költségek
Lezárult a nevezés a OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióban
Közvetlen Értékesítők Szövetsége logópályázat
Pályázat
Bukta Imre eddigi legnagyobb hazai tárlata nyílt a Műcsarnokban
Maharita Szabrina,SEL c.kiállítása
Frissen végzett diákunk a győztesek között
Nishinomiya-Funasaka Biennale 2012
A Vizuális Művészeti Tanszék nyári művésztelepeinek bemutatkozó előadása
Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítása - Erdőszőlői Művésztelep kiállítása
Lotte Geeven [NL], Miriam Laussegger [A] Szigeti G. Csongor [H], Tóth Márton Emil [H]
Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszéke tisztelettel meghívja a Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítására és az Erdőszőlői Művésztelep kiállítására
Diákhitel Pályázat
nemzetközi kiállítás Megnyitó: 2012. október 2. 17:00., Templom Galéria (H-3300 Eger, Trinitárius utca 5.)
Tanszéki kirándulás három budapesti kiállításra
Gaál József, Kopasz Tamás és Szurcsik József Triton című kiállítása
EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak kiállítása
Az Eszterházy Károly Főiskola, Vizuális Művészeti Tanszék, mesterképzős hallgatóinak diploma kiállítása
Szűcs Attila, festőművész előadása
Buka Zsuzsa és Gulyás Andrea: Kiállítás
Csepregi Balázs szobrászművész előadása
Természetművészet című könyv bemutatója
Tasnádi József képzőművész, -egoTRIP- c.előadása
Erőss István Munkácsy díjat kapott
A Tökmag Gruppo (Kovács Budha Tamás, Tábori András) Külvárosi expedíciók című előadása
Japán képzőművészet és esztétikai érzékenység
Dóró Sándor,a Drezdai Képzőművészeti Egyetem Anatómia Tanszék docensének előadása
II. Székelyföldi Grafikai Biennélé
Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos
Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál
A kínai hagyományos festészet esztétikája
Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok kiállítása
Dér Adrienn és Rózsa Luca Önarcképek c.kiállítása
Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok előadása
UNION - AMADEUS RESIDENCY PROGRAM
Jánosi Nikolett és Szigethy Eszter: Erasmussal Törökországban
Borgó Munkácsy-díjas festőművész kiállítása
Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Tanszék, F.Balogh Erzsébet festőművész csoportjának kiállítása
Az axiomatika: költészet, szavak latolgatása
Pályázati felhívás egyetemi hallgatók számára új típusú public art művekről írandó műkritikák írására
A Barcsay Jenő Alapítvány Felhívása
10. Arany rajzszög díj és kiállítás
Call for Application- Nature Art Residency,Nov-Dec 2011.
Kiállítási lehetőség
Pályázati felhívás public art művek Szentendrén való megvalósítására
New Artist in Residency Platform in Maribor / Slovenia
A természetművészetről
Az Insomnia a Kolozsvári Magyar Napok keretében bemutatja Erőss István: Természetművészet című könyvét
Fazekas Levente - OTP Fáy András képzőművészeti pályázat fődíj
Ex Libris - A zene
Visualpower virtuális épületfestő verseny
Friss 2011 - kiállítás arculatterv
Kiállítási pályázat
A Vizuális Művészeti Tanszék végzős hallgatóinak kiállítása
Csontó Lajos képzőművész Válogatás című kiállítása
A 2010-es mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállítása
Fáy 225
Vidhyasagar Upadhyay, indiai képzőművész előadása
Diákok a tudományért szakalapítvány pályázata
Pályázati Felhívás
Szerepcsere
Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Galéria megnyitó kiállítása
Kortárshangon
Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének kiállítása
Abaúj logója
31. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat
III. Országos \"Víz és élet\" Képzőművészeti Biennálé
Rövidfilm-pályázat 2011
We invite you to the 7th International Triennial of Graphic Art - Bitola 2012.
Csontó Lajos Leesett szavak c. kiállítása
Within the Project /Facing the artwork - the viewer in moving images
Erdős Júlia textilművész kiállítása
Pika Nagy Árpád Tíz meg Tíz c. kiállítása
Budapesti tanulmányi kirándulás
Szurcsik József művészetét bemutató monográfia
60 éves Borgó 60. egyéni kiállítása
Szurcsik József Ember embernek c. kiállítása
Képtörténet/Fotónovella \"Téradó\" workshop
Gratulálunk Szigethy Eszternek,Jánosi Nikolettnek és Freizberger Annának a Köztársasági Ösztöndíjhoz!!!
Generációs különbségek
X. Akvarell Triennálé
KorkéP 36-ik gyergyószárhegyi művésztelep zárókiállítása
Téradó / Városi technikák fotóra alkalmazva
Elhunyt Szabó Máté
Képzőművészeti Egyetemek Kollokviuma művésztelep zárkiállítás
\"GARDEN\" kiállítás Wiesbadenben
További jó munkát !!!
Pályázat
Kiállítás
Pályázat a miskolci alkotóházba
UH ZENEI PÁLYÁZAT
Szakdolgozat védés
Erőss István festőművész tárlata
Vizuális Művészeti Tanszék mesterképzőseinek csoportos kiállítása.
Lévay Jenő képzőművész kiállítása
Meghívó
GYERGYÓSZÁRHEGYI SZIMPOZION
Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep
Borgó: Jónás merülései
„AVASI KILÁTÓ” CÍMŰ FOTÓPÁLYÁZAT
SZEGMENS//6. indonéz kortárs képzőművészeti kiállítás
Art Para plakátpályázat
Az indonéziai, Yogyakartai Képzőművészeti Egyetem diákjainak kiállítása
ÉDESVÍZ-FOLYÓVÍZ PÁLYÁZAT
Graffiti pályázat
Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének megyedéves hallgatóinak kiállítása
E s z t e r h á z y N a p !!!
Eszterházy Nap!!!
Filmpályázat!
Jobb, mint készen / Best Before End
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Kiállítás a Líceumban
Call for applications: Accented Residency 2010
Public art pályázat
Az OSA Archívum Pályázata művészeti alkotás készítésére
I.Országos Rajztriennálé Salgótarján, 2010
II. Eszterházy Filmnapok, Eger - Illés György emlékére
Évkönyv végzős hallgatóknak
I. Székelyföldi Grafikai Biennále
Pad-szobrok létrehozására alkotói pályázat
VideoChannel Cologne [self ] ~imaging
Művészet az építészetben - pályázat
GENERATION-X : Pályázati felhívás
Urbitális 2010
Magyar falmatricák
Pályázati felhívás Erasmus ösztöndíjra
AMATERAS Annual Paper Art Exhibition 2010
Pályázat
Hiphop grafikai pályázat
Kérjük, ajánlja fel adójának 1 %-át
Kapcsolat - pályázat