Kézjegyek

Publikáció: 2016. június 27. hétfő

Az egyetemmé válás alkalmából megrendezett kiállítás olyan válogatást nyújt a vizuális művészeti képzésében részt vevő hallgatók különböző műfajú és technikájú, legfrissebb munkáiból, amely reprezentálni kívánja az intézetben folyó sokoldalú alkotói munkát. E műveknek és alkotói pozícióknak talán közös vonása, hogy – még nonfiguratív, organikus formák vagy a tárgyi világ lenyomatának eseteiben is – viszonyítási pontjuk az ember, annak helye, tere, sőt: nyoma, hiánya. Olykor köztes zónákba, nem-helyekre vezetik a szemlélőt ezek a képek, videók és installációk, vagy átmeneti állapotokba, lét és nemlét közé. A személyesen keresztül tárják fel azt, amit a világról tudni akarnak, hiszen a művészet – részben – antropológiai vizsgálódás, önmagunkra irányuló folytonos keresés, az én és a másik viszonyának tematizálása. 

Kurátor
Boros Lili, művészettörténész, főiskolai docens

A megjelenteket köszönti
Dr. Ollé János, rektorhelyettes 

A kiállítást megnyitja
H. Szilasi Ágota, művészettörténész

Megnyitó
2016. július 7. 11 óra

Kiállítók
Bácsi Sztella, Bandis Barbara, Bazsik Anna, Bitaróczky Eszter, Bódi Brigitta, Borbás Annamária, Borbás Márton, Egervári Júlia, Fehér Anna, Füleki Krisztina, Gál Florentina, Hegedűs Eszter, Heiszman Bernadett, Horváth Richárd, Huszár Dávid, Juhász Éva, Katyina Brigitta, Kertész Viktória, Király Gergő, Kis-Prumik Zoltán, Kovács Nikolett, Kőrösi Klaudia, Lacza Fruzsina, Lencsés Andrea, Lipkovics Péter, Máté Anna, Máté Balázs, Németh Emőke, Németh Noémi Fruzsina, Nyilas Ágnes, Pelei Katalin, Pellei Petra, Ragó Bence, Sáfár Kitti, Sós Ildikó, Sülyi Diána, Svidró Balázs, Szalai Eszter, Szilágyi Anna, Tar Attila, Tirják Janka, Tóth Bálint, Tóth Enikő, Török Zsolt, Vágó Zsanett, Vincze Dániel


Megtekinthető
2016. 06. 05. – 08. 20.

Arculat
Juhász Éva

További info
rajz@ektf.hu
vmi.uni-eger.hu

https://www.facebook.com/mediadesigneger/
https://www.instagram.com/media_design_eger/
https://www.behance.net/visualeger
https://www.pinterest.com/visualeger
https://www.facebook.com/vmtekf

Helyszín
Kepes Intézet
H-3300 Eger, Széchenyi István utca 16.
Nyitva tartás
Kedd-Szombat: 10-18 óra
Vasárnap, Hétfő: zárva

Kézjegyek, Kepes Intézet 2016. 07.07.

Reprezentációjának kiterjesztéséhez a művészeteket tudatosan használó gróf Eszterházy Károly püspök – jóval a Ratio Educationis 1777-es törvénybe iktatása előtt – 1773-ban meghívta székvárosába, Egerbe, Tischler Antal neves rajzoló-festő, rézmetszőt. Meghívta, hogy tanára legyen annak a rajziskolának, melyet a püspök a célból hozott létre, hogy az akkoriban a mai Kossuth Lajos utca 8-ban működő, Foglár György kanonok által 1740-ben alapított jogiskola (Foglár-intézet, Foglarium) növendékei rajzolást, sőt rézmetszést, fametszést, tehát „ars incisoriát” tanuljanak. A konviktusban lakó jogászok számára a rajzolási tanszék látogatását Eszterházy kötelezővé tette, a tanrendet pedig részletes szabályozásba foglalta. Azonban végtelenül elkeseredett, amikor az iskolába vetett reményei nem teljesültek be, és 1778-ban – a gyér látogatottság miatt – be kellet zárni. Az évi újabb rendeletében azért még ismét hangsúlyozta, hogy a rajz a műveltség és a nevelés lényeges kelléke. Eszterházy – korát ebben is megelőző – kezdeményezése volt tehát az első próbálkozás arra, hogy a vizualitás valamiképpen az ifjak képzésének része lehessen – Egerben. Mária Terézi oktatási rendelete aztán központilag szabályozta a kérdést, de Pyrker János László érsek beiktatásáig érdemi előrelépés nem történt egy rajziskola – immár az általános képzés mellett kiemelten az iparostanoncok oktatása érdekében való – felállítására Egerben. A Líceumban 1828-ban megindult és 1883-ig működő nyilvános jellegű iskola – Schola Graphidis – rajzmesteri állását pályázat útján elsőként a szegedi származású Joó János kapta meg, akit reformkori hevülettel széles körűen és országos szinten érdekelt a kultúra – sajátos szóhasználatával a „műtudományok” – terjesztése.

120 évvel később, 1948-ban kezdődött el a jelenkori tanszék története, szintén a Líceumban. Akkor a szokásos rajztanárképzés ideáját valósították meg. Olykor az aktuális ideológia-megszabta személyiségeket képzett, akiknek a vizuális kultúra meghatározott tételeinek közvetítését adták feladatul. Mégis, talán a vidéki lét sajátos légköréből fakadóan a növendékekben megcsillanó saját alkotói többletet elismerték, gyakran támogatták a tanszék művésztanárai. A főiskola megalakulásakor az első tanszékvezető Adler Miklós (1948–1957) volt, aki több más oktatóval együtt Debrecenből, az áttelepített tanárképzővel érkezett. A naturalista realizmus művelőjeként tanítványaitól is megkövetelte a pontos, valósághű rajzot. Rendkívül agilis, a fegyelmet kedvelő, hivatását szerető tanárként szinte minden idejét tanítványainak szentelte. Az ő tanszékvezetése idején tanított itt Bíró Lajos, Gerber Pál, Baskainé Dienes Klára, Platthy György. Ekkor érkezett a tanszékre Nagy Ernő, s a később tanszékvezetővé kinevezett Jakuba János. Jakuba János idejében (1957–1962) az oktatás fő iránya és hangvétele megváltozott – érzelemdússá, szellemibbé vált. Munkatársait pedig az alaptagság elérésére ösztönözte. 1962-ben az új tanszékvezető BLASKÓ JÁNOS lett. Egészen nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig irányította a munkát. Budapesti lévén hétközben a tanszéken egy kis szobácskában lakott, így teljes figyelmét hallgatói, kollégái felé fordította. Tudása, türelme és segítőkészsége mindig lenyűgözte a körülötte élőket. Vezetése idején új oktatókkal bővült a tanszék tanári kara: Katona Zoltán, Kárpáti László, Romhányi Olga és Sarkadi Péter ugyan rövid időt töltöttek a tanszéken, de ekkor érkezett Seres János, Oskóné Bódi Klára, Magyar István, Herczeg István, mely fiatal kollégákat Blaskó János a művészi érvényesülés útján is segített. Nyugdíjba vonulása után, a közel harminc éve már a itt tanító NAGY ERNŐ (1981–1986) lett a tanszék vezetője, aki folytatta elődje munkáját. A tanszék formálásában Lóránt János Munkácsy-díjas festőművész segítette. Ebben az időben dolgozott a tanszéken Selmeci György, s ekkor érkezett Dévényi István és F. Balogh Erzsébet. Szinte csak egy évig vezette a tanszéket TÓTH SÁNDOR (1986), aki egészségi állapota miatt nem tudta vállalni a további vezetést, így a vele egy időben a tanszékre érkezett PUSZTAI ÁGOSTON (1987) kapott megbízást a munkák továbbvitelére.

A Líceum második emeletének üvegajtókkal lehatárolt folyosója sajátos atmoszférát árasztott a maszatos szürke szekrényekkel, a terpentin szagával, munkálkodó vagy az ablakok mélyedéseiben beszélgető diákokkal. Annak ellenére, hogy több, siketes művészpályát befutott növendék végzett Egerben, a hangsúly a pedagógiai magatartás kiépítésén volt. A szabadság, mely a művészet felé vonzódó emberek sajátja, egyre nagyobb lett a nyolcvanas évekre, s különösen NAGY B. ISTVÁN tanszékvezetése idején (1987–2000), melynek eredményeként 1993-tól a vizuális-kommunikáció szakirány bevezetésére is engedélyt kapott a főiskola. A hagyományos művészeti technikák szempontjából is szélesedett a skála – litográfia, szita, kerámia, zománc, szobrászat, textil – de az új vizuális műfajok – fotó, videó, multimédia – is oktathatóvá vált a modern élet követelményeinek megfelelően. A hallgatói létszám is felduzzadt, körülbelül tízszeresére növekedett. A megnövekedett feladatok új tantermeket kívántak, új termekbe költöztek a műhelyek és előadótermek, mely bővülés fájdalmas búcsút jelentett a Líceum patinás épületétől. Az eszmény pedig átbillent a pedagógus pályához is vonzódó művészszemélyiségek képzése felé, vagy legalábbis a hallgatók olyan irányú indíttatást is kaptak, hogy az iskola falai közül kikerülve tovább tudják képezni magukat. Aktívan és gyakran sikeresen szerepeltek főiskolai, városi, de országos, sőt nemzetközi tárlatokon, filmszemléken, fotókiállításokon.

A tanári karban is az alkotó, de pedagógiai elhivatottságú művészek – sokan közülük Munkácsy, és Érdemes művészek – kerültek túlsúlyba, akik a vidéki hagyományokba mélyebben beágyazódott és a hagyományokban mélyebben megmerítkező tradicionális képzőművészet és a vizuális média területén egyaránt képzettek. Balázs Péter, Borgó, Bölcskey Miklós, Bukta Imre, Erdős Júlia, Földi Péter, Ludányi Gabriella, Kishonthy Jenő, Molnár László József, Ványai Magdolna érkezek ezekben az időkben a tanszékre. Ahány oktató, annyi arc, annyi felfogás, annyi egyéniség, annyi technika. Többen, vállalva az utazás nehézségeit művészetük lényegét adó megszokott vidéki környezetüket el nem hagyva okítottak, művészetre és emberségre nevelnek az egri főiskolán. Sokan közülük valamikor itt készültek fel a pályára, s visszatértek. De a fővárosi, vagy annak agglomerációjában élő művészek is szívesen tanítanak Egerben. Ha jól megnézzük az életrajzokat, az is feltűnik, hogy az Egerben élők nagy része sem egri születésű, csupán letelepedtek itt. Tehát a város, és annak főiskolája olyan egyéniségeket vonzott, akiknek ittléte kisebb szellemi központtá avatja városunkat.

Nagy B. Istvánt KOVÁCS LÁSZLÓ (2000–2006) követte a tanszék élén, aki a hallgatók egyéniségéből a legtöbbet kifejteni szándékozó, megértő attitűdű Nagy B. István-i felfogást tovább vitte. Sajnálatos halála után F. BALOGH ERZSÉBETre bízták a tanszéket, amíg SZURCSIK JÓZSEF (2006–2008) meg nem érkezett. Jövetelével ismét új szemlélet formálódott: a meditatív önépítést mintha felváltotta volna a világ rohamaira figyelő, dinamikusabb szemléletmód, az új médiák erőteljes beáramlása az tanszéki oktatásba. A korábbi organikus fejlődést felváltotta valamiféle eruptív erejű változás. Ehhez a szemlélethez természetesen új típusú tanári kart kezdett felépíteni.

Ebbe a folyamatba kapcsolódott bele ERŐSS ISTván, aki 2008-ban lett a tanszék vezetője. A főiskola új nevet kapó tanszékén, a Vizuális Művészeti Tanszéken, tovább folytatódtak a jelentős átalakulások, mely a művészetközvetítés tágabb keretei között még inkább a művészképzés irányába mozdította el a képzést. 2007 óta a bolognai rendszer szerint folyik az oktatás három alapszakon: képi ábrázolás (festő és grafikus szakiránnyal), elektronikus ábrázolás (elektrográfia, webdesign, képanimátor szakiránnyal), illetve plasztikai ábrázolás (jelenleg: ökológiai szemléletű természetművészet). Az egyetemi képzés 2008-ban vette kezdetét a Tanszéken. Nyolc éve van lehetőség MA szintű képesítést szerezni vizuális és környezetkultúra tanári szakon, 2013-tól pedig elindult a tervezőgrafikus-művész mesterszak is. A 2015/16-os tanév egy újabb fordulópont a tanszék életében, hiszen 2015 őszétől Vizuális Művészeti Intézetté vált Képzőművészeti, illetve Média és Design Tanszékre tagozódva. Az oktatók névsora ez idő alatt pedig a következő művészekkel, művészettörténészekkel egészült ki: Kopasz Tamás, Kótai Tamás, Csontó Lajos, Faa Balázs, Marcell Tamás, Nagy T. Katalin, Szigeti G. Csongor, Széplaki Gerda, majd Boros Lili, Horváth Dániel, Mayer Éva, Mátrai Erik, Sipos Levente, Süli-Zakar Szabolcs, Zeman Zoltán az új generáció.

E névsor-névsorok azt reprezentálják, hogy az egri főiskolán az elmúlt már majdnem hetven év alatt rajzot, vizuális kommunikációt, elektrografikát, webdesignt vagy természetművészetet tanuló hallgatók a képzőművészet és a vizuális kultúra széles skálájával ismerkedhetnek meg, és szabadgondolkodású, kreatív tanárokká, grafikai tervezőkké, rajzfilmkészítőkké – és még felsorolni is nehéz a felkínálkozó lehetőségeket –, netalántán alkotó művészekké váljanak. E bíztató jövőkép tökéletesen kiolvasható az Erőss István intézetigazgató egyetemi tanár által megfogalmazott küldetésnyilatkozatból.

Most, 2016 júliusától Eszterházy Károly évszázados álma teljesedik be, amikor maga az intézmény alakul át egyetemmé. Jelen esemény fontossága indukálta ezt, az éppen ebben az időszakban itt tanuló MA-s, de több BA-s hallgató alkotásaiból Boros Lili művészettörténész koordinálásával összeválogatott kiállítást. Ha jól számoltam, akkor 45 hallgató 65 (többségében 2016-ban készült) munkája kerül bemutatásra, s az installálás, a falra-térbe helyezés is az alkotó feladata volt.

Azon túl, hogy a kiállított művek pontosan reprezentálják azt a sokféleséget és azt a tágterű szabadság-munkát, amely a tanszéken folyik, mégis csak kiolvashatók belőlük a jelenkor – kaotikus – művészeti tendenciái. Mint a hatalmassá tágult, már-már átláthatatlan professzionális művészetben, e munkákban is megmutatkozik, hogy ellenreakcióként a monológok korát éljük, nem pedig a párbeszédekét. Belső dialógusok nyernek bennük képi formát, melyek – akarva-akaratlanul – annak a változó világnak az ellentmondásait rögzítik, mely nem hagyja magát egy koherens egységbe zárni. Mindeközben a művek makacs módon kötődnek – és egyre makacsabban – a magát személyesen kifejező alkotóhoz, de egyben az adott individuum válságérzetét, össztársadalmi és ökologikus problémákat, de leggyakrabban önnön beszorítottságát, szorongását sugározzák. A klasszikus modernség ideális jövőbe vágyó gesztusával (mivel az ő jövőjük immár a mi időnk) szemben leginkább jelen idejűek, vagy a jövőt illetően várakozással, de aggodalommal terhesek.

A hagyományos festészeti és grafikai munkák mellett, melyek között lírai színezetű és játékos színvilágú is akad, de többségük expresszív erővel hat, az installációk, vagy installáció szerűen installált – tehát kombinált megjelenésű, térbe húzott – művek teszik változatossá a kiállítást. Olykor kiírt gondolatok, vagy ellengondolatok, de gyakran elég számukra, ha pusztán látványt keltenek. A médiaművészeti megjelenések, akár installációként, akár videóként, az idő dimenzióját integrálják az összmondanivalóba. Még akkor is, ha a technikai megjelenítésben tudatos közömbösség rejlik a művészetben mindig tükröződő ember- és világkép iránt, gyakran az emberi test és individuum tapasztalhatja meg újra magát a vetített formációkban, fényjátékokban, fénymásolatokban.

Régen leszoktunk arról, hogy a művészetet a tükrözéssel, a valóság tapasztalati leképezésével azonosítsuk. A művészet feladata sokkal inkább az, hogy megragadja az eredendő igazságot, hogy ami nem hallható, hallhatóvá tegye, hogy kimondja, hogy visszaadja az elsődleges, a lényegi képet. Egyre inkább azt látjuk, hogy fő célja nem a szépség megragadása, vagy az érzékenység fejlesztése, hanem tömörített igazságok felmutatása, akár filozófiai tételek megformálása. Mindezt ezek a fiatal alkotók már szinte felnőtt módjára tudják. De azt, hogy honnan ered ez a tudás, melyet akár bölcsességnek is nevezhetünk, nehéz lenne megmondanunk. Jung ezt selbst-nek, a lélek mélymagjának nevezte, így a valódi tudást nem külső forrásból, csakis belső, lelki mélységből szerezhetjük meg. De a tanári gondoskodást, mely hasonló mélységekből ered, az egri művészeti intézet hallgatói mindig is megkapták és meg fogják a jövőben is kapni.

Réti István szavaival, aki a Nagybányai szabad iskola tapasztalataiból kiindulva a magyar művészképzés úttörője volt, kívánok további sok évtizedes sikeres munkát az intézet tanárainak és diákjainak. Olyan szavakkal, melyek egy évszázad távlatából is időszerűek, de legfőképpen emberiek, és az oktatás, a művészképzés és a művészetre oktató tanárképzés alaptételeit szabják meg: \"Aki ismer és tud, annak szabadsága teljesebb, mert választási lehetősége nagyobb, gazdagabb, mert kritikailag szemlélheti a múlt eredményeit a jelen törekvéseit. Aki ismer és tud, azt ítélete óvja a konvenció kényszerétől éppen úgy, mint a divat szuggesztió kábulatától. Könnyebben talál útjára, amely egyéni természetének megfelel. Az ítélet és cselekvés eszközeit a főiskola adja meg, az útjára bocsátott fiatal... ezek birtokában azt, hogy merre megy, saját szellemi és erkölcsi felelőségére teszi. Ez az igazi művészi szabadakarat, s a főiskola oktatása ezt az egyén képességének mértéke szerint biztosítja.\"

H.Szilasi Ágota művészettörténész megnyitó szövege