










Diplomamunkám alapját a Magyar népmesék című könyvből választott történet adta, amelynek feldolgozása a Doravelle címet kapta. A 2D platformer játék koncepcióját Az égig érő fa című népmese inspirálta. Ebből merítettem a szereplőket, valamint az akadályokat és a feladatok felépítését. A játék főszereplője Jánoska, a kondás fiú. A játékos vele együtt járja be a négy pályát, hogy megmentse a királykisasszonyt a háromfejű sárkány karmai közül. A hosszú, küzdelmekkel teli út végén a főhős elnyeri jutalmát. A kaland során különféle karakterekkel találkozunk, miközben folyamatosan változik a környezet és a feladatok jellege. A pályák nehézségi szintje fokozatosan növekszik. Az első pályán egy bivalyt kell legyőzni. A második pályán különböző színű leveleken keresztül kell eljutni az aranylevélig. A harmadik pálya a sárkány istállójában játszódik, ahol a tiltások kijátszásával fel kell hizlalni a gebét. A negyedik pályán a sárkány erejének megtörése a cél, különböző elemek (medve, nyúl, darázs) segítségével. A pályák közül kettő végső összecsapással (boss fight) zárul. A játék elsősorban 10–14 éves korosztály számára készült, szórakoztató és kihívásokkal teli élményt nyújtva számukra.
www.behance.net/tndeloj
www.instagram.com/tunde_designer/
Konzulens: Szolnoki József
arculat: Orosz György | webdsign: Faa Balázs | meghajtja: Exxite CMS